El kell-e hinni azt, amit a neten látunk? (színtiszta mérgelődés és merengés)

Mindenki tudja, állítólag még a négyévesek is, hogy ami az interneten van, az nem valódi. Akkor mégis miért tudnék kettéfejelni egy hatvan centis vályogfalat, amikor meglátom, hogy a negyvenöt kilós kislány vászonblúzban és viking szettben, hóesésben RUHÁT MOS  a HÁZUK MELLETT egy BEFAGYOTT TÓBAN? Mert ez nem a Jackass, hanem egy "így élünk mi harmóniában a természettel" bullshit.

Tudom, hogy ha meglátok egy videót, amiben egy szépen sminkelt, gyönyörűen bevilágított kínai lány a festői farmján összeszedi a bárányok frissen lenyírt, valamilyen okból mégis tiszta, fésült és vakítóan fehér gyapját, kosárkába rakja és elviszi megfonni, két adekvát és legitim reakció van:

- Elgyönyörködöm a kínai agrártechnológia azon csodás vívmányán, amitől a gyapjú szar, zsír, bogáncs, faág és gempamentesen esik le szinte magától a birkáról, mert ez nyilván nem egy propagandafilm

- Továbbgörgetek a picsába (ha ez nem elég, kitöltöm a dühömet néhány szétvágandó farönkön az udvaron, vagy kóricáló orkon a gépemen)

Ehhez képest itt ülök és gyötröm a klaviatúrát, mert már megint láttam egy posztot/videót arról, hogy a kínai/viking lány milyen szépen él önfenntartó életet távol a világ zajától. És a sminkjük se kenődik el, meg a taft is tart. De miért érzem mindenképpen fontosnak, hogy kifejtsem a véleményemet, ha egyszer már meg van fogalmazva az összes ilyen poszt alatt a pro, a kontra és annak mind az ötven árnyalata erről az egészről? Miért kritizálom ezeket a szegény lányokat, amikor én is ugyanazt csinálom, mint ők, csak kevésbé vagyok csinos, következetes és influenszer? Mert már a plafonig vagyok vele, ez meg az internet, ahol mindenki elmondja a véleményét. Ez itt az enyém. Ha nem tetszik, görgess tovább, vagy menj ki fát vágni. Ha nem tudsz fát vágni, javaslom szegény orkokat.

Veled mi van Viki, mi történt?

Instagramon, facebookon, néha egészen random újságcikkekben - főleg a közösségi médiában - szembejön velem egy bizonyos influenszer típus: a szép, fiatal, hagyományőrző lány, aki visszatért a gyökereihez és a természettel egyensúlyban kialakított egy idilli és bukolikus környezetet, ahova amúgy tényleg mindenki, de mindenki nyálcsorgatva be akar költözni azonnal, mert zöld a gyep, cukik a állatok, szépek a ruhák, egyensúly van, szépség, finomság, függetlenség, és az egész olyan harapnivalóan van felvéve, hogy a jelmez-díszletnek és az operatőri munkának én indítanék egy külön kategóriát az Oscar gálán. 

És most nem az olyan blogokra gondolok, mint a Réka útja, ahol egy ötgyermekes édesanya mutatja be, hogyan lehet vidéken egészségesen, környezettudatosan, a mentálhigiénére fokozottan odafigyelve teljes életet élni, nem megőrülni és néha esti kiengedésképpen megosztani a tapasztalatainkat a világgal. Ezek a blogok azért vannak, mert az íróik átéltek valamit, túl vannak pár gyakorlati krízisen (ami nem a jég feltörése a ruhák autentikus kimosásának céljából), és ezt akarják megosztani a fogyasztóval (veled, egyetlen olvasóm, aki még mindig itt vagy és követed, éppen mivel foglalkozom). De akkor mivel van bajom?

Évekkel ezelőtt teljesen véletlenül szembejött velem facebookon egy videó, amin egy kínai lány selyemhernyókat etet, majd szépen módszeresen feldolgozza őket, és valami vattaszerű matériát hoz ki belőlük, amiből aztán steppelt paplan lesz, és még egy mellény bélése is kijön a maradékból a nagyinak. Beleszerettem az egészbe. A szombathelyi szolgálati lakásban ülve, megbabonázva bámultam, ahogy a lány mindenféle tradicionális kaját főz, bútort ácsol bambuszból, papírt csinál, kisházat épít, tésztát főz valami szutymákból, meg ilyenek. Kékre fényelt, csodálatos képek, tökéletes kamerakezelés, az egész vizualitás nyalogatnivalóan szexi volt. Aztán jött az első hiba, amikor egy nokedlitészta állagú témából egy perforált merőkanál segítségével tökéletes szélesmetéltet csurgatott a lobogó vízbe. Hogy is írjam le... olyan hatása volt, mintha Mari néni azt állítaná, hogy csipkedett egy kis tarhonyát kézzel, elmondaná a receptet, majd kihozná azt a granulátumot, amit a boltban lehet kapni (és amit a legendák szerint a derék Foktőiek vetőmagnak néztek). Kizökkentett. Arra gondoltam, hogy jó, nyilván a csurgatott paszta nem nézett ki olyan jól mint a bolti, kicsit rásegítettek, hogy szép legyen. Később elkönyveltem, hogy oké, a lány nyilván nem ott él, és egy nagyjából száz fős stáb az, aki mindenben segíti, hogy a felvétel megfeleljen a kínai maximalizmusnak. Ezt aztán elfogadtam, rendben, rá van sminkelve erősen a dologra, de amúgy így kell csinálni és akkor megkapjuk azt a terméket. Amikor egy általam megbízhatónak tartott online magazinban egy újságírótól azt olvastam, hogy mennyire lenyűgözi ez a kínai önfenntartó lány, meg az ügyessége, megakadtam, hogy várjunk, a hölgy komolyan elhiszi ezt a csúcsra járatott, megszerkesztett álvalóságot? Végül is, gondoltam, nem az én dolgom, hogy ki mit hisz, nem is erről szólt a cikk, megpróbáltam átsiklani felette. De már gyűltek a felhők. Pedig akkortájt szoktam le a dohányzásról.

És akkor jött a gyapjús rész. Ami még önmagában nem is volt annyira vészes. Cuki birkák, gyanúsan fehér és vattaszerű matéria, amit nem látunk, hogy kerül le az állatról, de rendben van.

Hanem amikor nekiláttunk már a foktői házamban, négyen csajok gyapjút mosni, az egész procedúra három napig tartott, és utána ott álltam, hogy oké, meg van mosva. Most már nem annyira büdös (de, pont ANNYIRA BÜDÖS) és nem annyira koszos (oké, már tényleg nem ANNYIRA KOSZOS), viszont valami elképesztően, letaglózóan és használhatatlanul CSOMÓS, de olyan mértékben, hogy a fekete gyapjút konkrétan kölcsön lehetett volna adni bármelyik japán horrorkislány szettjéhez, na, akkor ott álltam, hogy mi a következő lépés? Felcsaptam a google-t. Panaszáradat, hogy már sehol senki nem dolgozza fel a gyapjút. Oké, de mik az eszközök? Kéne egy farkasoló meg egy kártolódob. Honnan lehet beszerezni? A farkasolót konkrétan sehonnan (2018-at írtunk, azóta több helyen is találkoztam mindkettővel.) Mit mond a kínai lány a videóban, amit elmentettem, mert tudtam, hogy jól fog még jönni? SEMMI HASZNÁLHATÓT. A hófehér gyapjút (ami állítólag akkor jött le a bariról) beteszi egy fonott puttonyba, majd a havas tájban hazasétál, kicsit kiöblíti az amúgy tiszta gyapjút az amúgy koszos vízben, széthúzkodja egy hosszú szálra, és megfonja. Gondolom, útközben valahogy megszáradt. Nem tudom. Én akkor már tudtam kéziorsón fonni, és azt is tudtam, hogy ez így nem fog működni. Hogy a kínai lány, azon túl, hogy szép, semmi mást nem tud. Akkor lettem baromi szkeptikus mindennel, amit csinál. És onnantól, mint a leleplezett bűvész, nem is tudott lenyűgözni, elveszett a varázslat.

Ezek után érkeztek a videók azokról a feltehetően indiai, esetleg pakisztáni fiatalemberekről, akik egyetlen vésővel komplett strandházakat vájnak ki maguknak az agyagos földbe, aztán korsókkal merik tele a hat-hét köbméteres medencéket egy közeli tóból. Átküldtem Mártának, hogy ez mennyire menő, mire ő csak annyit írt vissza, hogy "emlékszel, amikor a falat véstük nálad a pajszerral? Ne legyél már hülye. Szerinted a pofa azzal a bottal mennyire tudná ezeket a mérnöki pontossággal függőlegesbe hozott falakat megcsinálni? Meg a lépcsőt? Emlékszel a lépcsőre, amit Nógrádon vágtam a falba? És mennyi idő alatt?" 

Te, aki olvasod ezt, és valaha véstél falat, gondolom, tudod a választ. Ezek után már meg se lepett a viking lány, aki kisblúzban a jég alatt akar ruhát mosni, mert az őseik így csinálták. Ezt már egy facebook csoportban láttam, ahol azonnal felizzott a kommentszekció, miszerint a lány

A: egy hülye

B: most itt hülyéskedik, de amúgy tényleg úgy él, mint a vikingek, vagy valami nagyon hasonló

C: whatever, görgess tovább.

Megnéztem a svéd viking lány csatornáját. Harapnivaló vizualitás, és nekem öt perc elég volt, hogy instant honvágyam támadjon Samsø után. Mégis valahogy... túl szép. Túl profi. Túl jóléti. És mindenek előtt nekem gyanúsan és túlságosan tiszta és felszerelt. Persze nem ismerem a lányt, és nem azt mondom, hogy hazudik az életmódjáról. Az biztos, hogy ő van a videókon, és tényleg ott él az erdőben,  csak nekem nehéz elképzelni, ahogy valaki kivonult a társadalomból hogy együtt legyen a természettel, kerüli a technikai vívmányokat, a természetes, erdei hippilány megtestesült, lombikban tenyésztett prototípusa, szolid retussal, finom, természetes sminkkel, a legutolsó nomád divat szerint felöltözve, profi kép és hangszettel, amivel napi több óra kemény munkában tartalmat gyárt arról, hogy milyen boldogan él a háborítatlan természetben távol a közösségi médiától és az emberektől.

Mindez persze nem baj, hogy így van.

Mert amúgy leforgatni ezeket a videókat baromi kemény munka

A kontentgyártás kint a természetben baromi kemény. Nekem, amikor kint vagyunk szezonban, a legjobb esetben is csak csóró instagram posztokra futja valami odakörmölt viccessel, amit halottam, meg azzal, hogy majd megírok mindent később, amikor hazajöttem. De ott van például Helga, az Úton vagyok oldal utazó vloggere. Láttam munka közben. Helga megcsinálja azt, hogy a tíz órás munkanap után hazamegy, lezuhanyzik, átöltözik, besminkel és VISSZAMEGY a földre, hogy leforgassa azt, hogy aznap ott dolgozott. Amikor mindenki más azon van, hogy leszedje a szőlőt/túlélje a napot/pihenjen meló után, Helga elkezd forgatni arról, hogy éppen mit csinál (amivel azonban időt, tehát pénzt veszít, ha teljesítménybérben vagyunk, ha meg pihenünk, akkor nyilván éppen nem pihen). 

Ez most annyira nem hangzik nagy dolognak, de képzeld el, egyetlen olvasóm, hogy éhes vagy, vizes a cipőd, ezért valószínűleg fázol is, izomlázad van és beállt a derekad, és van valahol egy közepesen langyos sör a polcodon, amire jelenleg mindennél jobban vágysz. Meg úgy negyed óra csendre. De a te műszakod, a többiekével ellentétben még nem ért véget, mert irány vissza a szőlőbe mosolyogni a kamerának, utána pedig a vágóprogram elé, mert az a videó nem varázsolja fel magát az internetre. Pedig te lehet, hogy csak az erdőben akartál élni, szabadon utazni, vagy híressé válni.

Na, és ez az erőfeszítés az, ami mindenképpen tiszteletet érdemel, és amit biztos, hogy a svéd vikinglány és a kínai lány is megtesz. Csak nem látjuk. De miért nem?!

Miért nem látjuk?

Van az a vicc, hogy ha a használtautó kereskedők csinálnák azt, amit a lányok az arcukkal a közösségi médiában (smink, filter, retus) akkor lecsuknák őket. Van már egy hulláma azoknak az influenszereknek, akik megmutatják, hogy a modellek tökéletesre photoshoppolt és beállított képei mögött mi a valóság, hány elcseszett kép készül, mire összejön az a tökéletes segges fotó, amire aztán reményeik szerint talicskával tolják majd a szívecskéket. A természettel együtt rezgő, a társadalomból kivonuló, önfenntartó youtuberek és bloggerek ugyanazt a szétfilterezett, beállított valóságot árulják, mint az Amerikai Álmot az ötvenes évek, mert az megy. Abból lehet pénzt és hírnevet csinálni. Ugyanazt tudják, mint a modellek hamisra photoshoppolt fotói, csak kevesebb a kritikusuk és kevesebben mutattak rá arra, hogy amúgy ennek is nagyon káros hatásai vannak a valóságban (nem, Gabby Petitora és a tragédiájára most szándékosan nem akarok kitérni, az nagyon elvinné másfelé a történetet. Akit érdekel, itt egy összefoglaló). Nyilván mindenki óvja a magánéletét azzal, hogy nem ad ki mindent. Én se adom ki az igazán fontos dolgokat, ez meg egy szórakoztató blog, nem az a célom vele, hogy a társadalmi igazságtalanságokról vagy a magam szomorúságáról beszéljek. A nehézségekről, azokról igen, főleg azokról, amiket megoldottam.
Azzal egyet értek, hogy mindenki magának szabja meg, hogy mennyit enged megmutatni a maga életéből, ahogy azt sem szabhatja meg senki (na jó, a rendőrség igen), hogy ki milyen tematikát mutat meg magából (ha egyáltalán meg akar mutatni valamit). 

De akkor hol a gond?

Ott, ahol a Twilight-tal, a Szürke Összes Árnyalatával és a pornóval. Amikor elhiszed, hogy a dolgok tényleg így működnek. Amikor magadévá akarod tenni az üzenetet, amit közvetítenek. A vámpír nem fog csillogni a napon, a bántalmazó kapcsolat nem szexi, a pizzafutár és a vízvezetékszerelő el van havazva melóval. Az utazás nem csupa vidámság és pozitív energia, a vidéki élet büdös, koszos és fárasztó, a kutya nem hallgat rád, a kályha visszafüstöl és a paradicsom is szarul néz ki. A barátaidat meg néha fel akarod koncolni az összezártságtól. Persze, a fenti példák és a korábban emlegetett influenszerek között az az összefüggés, hogy mind vágybeteljesítésre valók. Azzal a tudattal kell leülni, hogy ez egy látványfilm. Optimus fővezéren se kérjük számon a fizikát. Rajtuk se kéne.
(Én akkor is bosszankodom.)

- Jó, de erre háromféle reakció van. - Márta a kályha előtt ül a kispárnán, körülötte a kutyák. - Én ránézek, és azt mondom, hülye picsa, úgy kell neki. Mert tudom, hogy ez baromira nem így működik, ő meg csinálja, ha jó neki. Meg van, aki ül a pesti panelban, nézi ezeket a videókat, ahogy te is nézted, és ezen az egészen felbuzdulva vesz egy parasztházat és kint szembesül vele, hogy ez egyáltalán nem így működik. Mert fázik, és akkor pizsamában megy ki fát vágni, meg begyújtani, nem lövi be a haját előtte. Vagy éppen ellenkezőleg, fontosabb neki, hogy be legyen lőve a haja, és felvegye a vikinghercegnő szettet, akkor viszont vagy kell köré egy stáb, egy csapat, akik ebben segítik, vagy visszamegy a panelba, mert rájön, hogy ő valójában csak a viking hercegnő szettet szeretné ebből az egészből. És ez így van jól, mert rájön, hogy mit szeretne valójában, és azt csinálja. Meg van, aki ül az irodában, nézegeti ezeket a videókat, álmodozik róla, hogy milyen jó lenne, de sosem fog kijönni, mert annyira nem fontos. Őt pedig egyáltalán nem fogja érdekelni, hogy valós-e amit lát, vagy sem.
- Jól van, ebben igazad van. - mondom, és a lábammal emelgetem a mosogató alatti gégecsövet, hogy lemenjen a víz a szaniterből. - Én is ápoltam magamban egy romantikus és idealizált képet arról, hogy milyen lesz itt kint lakni, és ha tudom, hogy ez egyáltalán nem így néz ki, akkor nem merek belevágni. Csak érted, én fontosnak tartom a hitelességet meg a pontosságot, főleg ha valami olyanról beszélek, amit mások nem tudnak még, csak én. 
- Igen, de ez te vagy. Te élménybeszámolókat írsz, nem akarsz semmit eladni a saját véleményeden és a saját történeteiden kívül. Te az ellenvéleményt fogalmazod meg, ahogy mindig az ellenvéleményt fogalmaztad meg. És jól csinálod. Nem értem, miért vagy még mindig dühös.
- Mert... - feladom a gégecső rugdosását. A mosogatólé kuttyogva eltűnik a lefolyóban. - azt hiszem csak azért, mert ők sokkal népszerűbbek. És bosszant, hogy még néhány teljesen random, segges képpel is nagyobbat lehet kaszálni az instán, mint bármivel, amit én eddig megosztottam.
- Azért vedd hozzá, hogy te negyed annyi energiát se fektetsz a bejegyzéseidbe, mint ezek a lányok a segges fotóikba.  A segges fotók amúgy is sokkal könnyebben fogyaszthatók, mint a fonalaid, vagy bármid.
- Nem is így néz ki egy segg a valóságban.
- Nem, de ez senkit se érdekel. Egyébként meg, visszatérve az önfenntartó influenszer lányokra, lehetsz te az ellenvélemény.

Lehetek én a kontra

Lehet az, hogy beleállok abba a pozícióba, hogy én vagyok az ellenvélemény. Bele lehet ölni évek energiáját abba, hogy én vagyok az, aki felhívja a figyelmet minden fórumon arra, hogy a dolgok nem így mennek. Hogy ez valójában nem így néz ki. Ezzel viszont ugyanazt csinálom, mint akik ellen protestálok, csak másik irányból. Rájuk reagálok, velük rezonálok és az a feladatom, hogy minden hibájukra felhívjam a figyelmet és úton útfélen hangoztassam, hogy milyen szar és nehéz és kemény, és nem is olyan. Ez viszont megint csak nem igaz. Ez megint ugyanolyan sarkítás. Ugyanannyi energia. Mert akkora a hangzavar az online térben, hogy folyamatosan, nyomulva, hangosan és agresszíven tolni kell azt, amit mondani akarok, hogy átüsse az ingerküszöböt a nagyközönségnél. Ezek a lányok megcsinálták. 

De akarom én ezt? Nem akarom. Inkább festek még egy motringot, vágok egy kis fát, elmosogatok és örülök, hogy nem kell szívnom a mosogatószer előállításával, mert a kisboltban ötszázér' meg lehet venni. A saját életemet akarom közvetíteni, nem máséra reagálni, vagy bármi ellen protestálni. Persze, be akarom mutatni az összes hibát, amit elkövettem és meg akarom mutatni, hogyan oldottam meg, úgy, ahogy volt, úgy, ahogy én tapasztaltam meg, szépítés és sarkítás nélkül. Azt aki vagyok, és igyekszem nem foglalkozni azzal, hogy más másmilyen. Az ellenvélemény megformálását pedig meghagyom másoknak.

Ja, és miután a csajokkal kitárgyaltuk ezt a témát, csináltunk segges fotót is, mert ez így néz ki, ha három pityókás tyúk gondol egyet, hogy akkor legyen nekünk is.