Szezon: Dánok, Fockin'rainbow hippik, rengeteg eper, és az ideális társadalom.

Jól elcsúsztam ezzel a bejegyzéssel, mentségemre szóljon, hogy... nem, nincs semmi extra mentség, egyszerűen csak mindennel is foglalkoztam, ami nem a blog. De folytassuk az elbeszélést, és igazán érkezzünk meg Samsøre. Akkor most készüljön föl mindenki, hogy bekezdéseken keresztül a dánok seggét fogom nyalni. Felkészültünk? Mehetünk.

A minap Márta összerakta a csoportos chatet azokkal, akik jönnének Skóciába nárciszt szedni, és ott elhangzott a kérdés: és mi van az eperrel? Az eperrel majd januárban foglalkozunk, írtam, és ha én nem is leszek a farmon, jó helyre adok mindenkit, nyugalom. Márta is rámírt, hogy idén jönne ő is, nem eperre, de Dániába, hiányzik neki a sziget, meg az az egész, és mit mondjak, nekem is. Eszembe jut a kavicsos tengerpart, az őrjítő szél, az egész nyáron viruló bodza, a rengeteg nyúl, a csend, a fjord, az eső, ami  majd' minden nap jön, és úgy igazán senkit se érdekel, és szabályos honvágyam támad Samsø után. Ha meg tudnánk oldani valahogy, hogy a kutyákat kivihessük, az maga lenne a menyország - és nem csak azért, mert az ottani minimál órabér kb 6500 forintnak felel meg, miközben az élet nem drágább.

Miért hiányzik egy kicsi és nem is túl reprezentatív skandináv ország ennyire?

Mert ezek a hatalmas, jóllakott óvodásokra emlékeztető, jóindulatú vikingek kedvesek. Mindenki, mindig, mindenhol, mindenkivel. Velem is, a megélhetési migránssal, aki véletlenül se beszéli a nyelvüket és kicsit se ismeri a kultúrájukat meg a szokásaikat. Apró különbség, de jól esik az embernek, hogy a kalauz, amikor mutatom neki a rosszul kiváltott jegyemet, nem megbüntet, hanem kézzel-lábbal elmagyarázza, hogy mit csesztem el, és legközelebb mit csináljak máshogy. Idén, "Covid alatt", hazafele jövet az orrom alá dugott a kaller egy kártyát, amin szépen angolul ott állt, hogy mostantól minden vonatra előre helyjegyet kell váltani, mert így akarják elkerülni a zsúfoltságot. A helyjegy ingyen van, de ha kihagyom, 1000 koronás (kb 40.000 forintos) büntire számíthatok. Kérdeztem a kallert, hogy akkor most mi lesz, és lélekben felkészültem az 1000 korona kifizetésére. A kaller azt mondta, semmi, mert van elég hely a vonaton, legközelebb erre figyeljek oda. De vissza a tavalyi szezonhoz, amikor még minden olyan volt, mint általában.

Az a gyanúm, hogy a dánok tisztában vannak vele, hogy mi vagyunk azok az arcok, akik azért jönnek az országába, hogy elvégezzék a munkát, amit ők a büdös életben nem fognak, pláne nem ennyi pénzért. Gazdaságilag ki van ez persze találva, hogy a szegényebb országok dolgozói hogyan tartják el a gazdagabb országok polgárait, de én elfogadtam ezeket a játékszabályokat, pénzt csinálni mentem oda, nem politizálni.

De vissza a történethez. Ott hagytam el, hogy a hajós takarítás után Malcik, a cseh dj, akit én is csak szőrmentén ismertem, határidőn túl benyomott egy eperfarmra - mit egy eperfarmra, Az Eperfarmra - szedőnek. Amikor már minden le volt zsírozva, azért még utánamküldött egy üzenetet:

"Viki! Raquel, a munkavezető, amikor megkérdeztem, hogy keresnek-e még munkást, azt mondta, hogy ő már csak a nagyon gyors és jó szedőket akarja felvenni, és tudja, hogy én lusta vagyok, mint egy csiga, ezért nem mehetek.  

Szóval azt mondtam neki, hogy te vagy a legprofibb eperszedő, akit valaha ismertem, pontos vagy, sosem késel reggelente, és Permelilleben, amikor együtt dolgoztunk, te voltál a leggyorsabb az egész farmon. Én ugyan nem megyek Besserbe dolgozni, de ha kiderül, hogy hazudtam, Raquel szét fogja rúgni a seggem. Légyszíves tégy meg minden tőled telhetőt. Köszi."

Itt nincs mese, gondoltam, amikor leszálltam a szigeten a kompról. Két igen jó indokom volt arra, hogy animehős módjára beleadjak mindent: pénzre volt szükségem, hogy rendezzem a maradék tartozásaimat és épüljön tovább a házam, illetve nem hagyhattam, hogy Raquel szétrúgja Malcik seggét, amiért erősen kikozmetikázta a képességeimet. Felállítottam a sátramat ("Jól nézd meg, hova állítod a sátrad," tanácsolta Márta, amikor először jártam Samsøn, "mert másfél hónapig az lesz az otthonod!"), és készen álltam a munkára.

Bevezetés a murangológiába:

Morango: portugál főnév, jelentése: eper.

Murangológia: alapvetően az eperszedés elméleti és gyakorlati oldalával foglalkozó tudományág, tágabb értelemben minden szezonmunka szedéstechnikai sajátosságaival foglalkozó tudomány.

Murangológus: az a személy, aki legalább két éves tapasztalatot szerzett a samsøi eperföldeken, a francia szőlőbirtokokon (lehetőleg Pulignyben) egy tetszőlegesen kiválasztott almafarmon, és teljesítményével kivívta a többiek szakmai elismerését, ezért jogosult az újoncok oktatására.

Gyerekek, ezek létező fogalmak, ezeket nem én találtam ki. Ezeket egy Márk nevű férfi találta ki, hintette el a samsøi köztudatban, ahol gyökeret vert, és Márkkal én ugyan sosem dolgoztam együtt, de a szedéstechnikai szakkifejezések, amiket a magyarok elkezdtek használni, elértek hozzám, használtam őket nap mint nap, és velem vannak azóta is, minden szezonon, mert vannak érzések, amiket ezekkel a kifejezésekkel lehet a leginkább körülírni. Ezeknek a kifejezéseknek szentelek egy másik bejegyzést. Jó lesz, higgyétek el. Legalábbis az én nyelvész lelkemnek nagyon jól fog esni.

Miért is érte meg nekünk napi nyolc órában térden csúszkálni az eprek között?

Elsőként nyilván a pénzért. "Prostinak menni ugyanúgy pénz, mégse csinálom." - mondta Márta Cedricnek, amikor az nem túl jó marketinggel úgy harangozta be a skóciai nárcisz szedést, hogy "hideg, eső, pokol. De legalább pénz." Ami ott tartott a farmon, és amiért már a harmadik évben, hónapokkal egyáltalán a jelentkezés előtt azt tervezgetem, hogy fogom szétcseszni a térdem meg a derekam másfél hónap alatt, az a társaság. És most nem csak arra gondolok, hogy van ott egy csomó haver, akikkel jó eséllyel nem öljük meg egymást a szezon végére az idegtől. A farmon valamiért évről évre olyan emberek gyűlnek össze, akik tudják, hogy a világ akkor működik jól, ha mindenki a saját dolgával törődik. Érdeklődőek, nyitottak, és teljesen mindegy nekik, hogy a föld melyik országából jöttél, jóindulattal közelítenek feléd. Meg persze ördögbotoznak, jógáznak, raszták, füvet szívnak, rengeteget utaznak, jártak Indiában és kutyájuk van. Szóval kibaszott hippik. Habár ezt sokan kikérnék maguknak: ők azok, akik komoly koncentrációt és energiát fektetnek a szedésbe. Az igazán kibaszott hippik csak túlélni akarják a munkaidőt, és inkább a világegyetem rezgéseire akarnak ráhangolódni, nem a szedés ritmusára - velük sincsen semmi baj, sosem lesznek élsportolók, de Raquel és Miguel, a két munkavezető minden alkalommal elmondja nekik, hogy az ő pénzük, az ő idejük. És itt rákanyarodunk a következő pontra, amiért már bizsergő tenyérrel szoktam várni, mikor köt ki a komp a szigeten: ha jól csináljuk, olyan az egész, mint a sport. Teljesítménybérben vagyunk, hetente kiragasztják az összesítést a konyha falára, ki hány punnettel szedett (ez ilyen kis tojástartó szerű bizbasz, amiből tizet rakunk egy dobozba), mi meg ott bizsergünk a táblázat előtt, hogy összehasonlítsuk a teljesítményünket a velünk egy súlycsoportban indulókkal. Talán emiatt a mentalitás miatt, hogy sportnak fogjuk fel a szedést, mindenki olyan kibaszott becsületes, amilyen talán utoljára oviban se volt. Nem nyúlunk a másikéhoz. Nem nyúlunk a másik sorához, amit szed, hiába szebb ott az eper. Nem nyúlunk a másik dobozához, amiben az eper van, és a gazdátlan dobozoknak megpróbáljuk megtalálni a gazdáját. Nyilván vannak kivételek, én is szedtem át (egyszer) más sorába, hogy befejezzem a dobozt, ami nem akart megtelni, hogy hazamehessek végre, mert szakadt az eső és elegem volt mindenből (töredelmesen bevallottam a lánynak mindent, akitől szedtem, és kurva szarul éreztem magam. Ő csak legyintett, mondta, hogy egészségemre). De a nagytöbbség betartja az összes játékszabályt, mert felfogtuk, hogy érdekünk, hogy megbízgassunk a másikban. És ez a sziget teljes egészére érvényes: például itt találkoztam először a looperek műfajával. A looper az a doboz/asztal/szekrény/polc, amit kiteszel a házad elé, ráteszed azt, amit el akarsz adni, beárazod, mellékelsz egy üres befőttesüveget (igényesebbek dobozt), az egész installációt sorsára hagyot, és az arrajáró delikvens elveszi ami kell, kifizeti, aztán mindenki boldog. A bolt előtt nemhogy a biciklidet nem zárod le, de a táskádat se akasztod le a vázról, mert ugyan ki lopna és minek?

Ennyi. Nem nyúlunk a máséhoz, ha meg igen, mert emberek vagyunk, visszatesszük, mert ez így működik, és mi akarjuk, hogy működjön. Én, az idénymelós nem azért nem lopok, mert bűn, vagy mert nincs rá szükségem, hanem mert így biztonság van körülöttem, és én ezt működtetem. Ehhez felvilágosultság kell és optimális jólét a társadalom nagyobbik felében. Azt hiszem, de nem vagyok közgazdás, csak egy idénymunkás.

Még egy dolog van, amiről beszélni szerettem volna Samsøvel kapcsolatban, és ez a mi megítélésünk. Mármint, a pickerek megítélése. Úgy tudom, Dánia elég gazdag térsége Samsø, akik a szigeten laknak, vagy ott van nyaralójuk, jómódúnak számítanak. Mi meg egyértelműen úgy nézünk ki, és néha úgy is viselkedünk, mint egy rakás civilizálatlan csöves. (Ebben a posztban lesznek képek. Ebbe a posztba KELLENEK képek. Hol a francban kell ide képet beszúrni?! Nem találtam meg, elengedem. Majd legközelebb.) Hogy mi erről a dánok véleménye? Úgy vettem észre, hogy azok, akik a szigeten élnek, kifejezetten szeretnek minket (néhány idegösszeomlás szélére kergetett bolti eladót leszámítva). A nagypapa, aki egy huszonnégyes karton sörrel ücsörgött a parkban, és lelkesen itatott engem, két másik pickert, meg szerintem mindenkit, aki megállt vele csacsogni. Az idős hölgy, aki a használtcikkes előtt elmagyarázta a bolt (egyébként szerintem teljesen random) nyitvatartását, és valamiért egy nagy csokor vadhagyma volt a biciklije csomagtartójára kötözve. És persze a Cake Lady, aki minden alkalommal úgy adta vissza az epres dobozokat, hogy az egyik meg volt tömve házi süteménnyel, nekünk, csak mert miért ne. Ők, meg még sokan, akikre nem emlékszem, mind elképesztően kedvesek voltak. Vagy egyszerűen aki nem szeret minket, fogta magát és elkerült.

Az volt az eredeti tervem, hogy egy munkahely, egy bejegyzés, de most látom, hogy ez nem fog menni, mert a sztorikhoz még el se jutottam, a szedési szakkifejezésekről nem is beszélve, de már így is hosszabb ez a szöveg, mint amilyenre szántam.