Miért borsó?

 Mert a kövek nehezek, a borsót meg szeretem. Nyáron egy dániai szigeten dolgoztam, epret szedtem és lekvárt csomagoltam. 

(Lesznek elgépelések a szövegben. Azért, mert egy telefon képernyőjén pötyögök, és mert nem fogom észrevenni, hogy elcsesztem, amikor elcseszem.)

Szóval Dániában epret szedtünk. A Nőegylet két másik tagja (szintén külföldi idénymunkán harcedzett képzőművészek) délutánonként rámentek a borsóra is. Az jobban fizet, mert szarabb csinálni. Általában a zsebüket is teleszedték, nem csak a vödröket meg a ládákat - a vödrökből beöntötték a borsót a ládákba, a ládák mentek a mérlegre majd egy precíz papírlapra felírták, ki hány kilót szedett aznap - és ami a zsebükből előkerült borsó, azt megfőztük. Vagy megettük nyersen.

Szóval a Nőegyleti lányok jöttek, hogy kitaláltak egy tökéletes címet, ez pedig a  Borsó a zsebben. Mint a Kövek a zsebben, csak borsóval, mert az mégis jobb. Meg az tényleg ott van a zsebükben.

(Azokat a dolgokat akarom leírni, amik megtörténtek velem, és ami eszembe jutott róluk, de ez nehezebb ügy, mint gondoltam. Írhatok neveket? Vagy mindenkinek írjak másik nevet? Leírhatom, ha berúgtunk, hánytunk, belefeküdtünk? Betéptünk és csokit loptunk a boltból? Nem bolygatom meg ezzel az ő narratívájukat saját magukról? Azt, amit kifele kommunikálnak? 

Mennyivel könnyebb tisztán fikciós terepen mozogni. Közben ezeket a történeteket meg el szeretném mesélni. Legjobb esetben úgy, ahogy voltak. Vagy ahogy én emlékszem. Végülis, ez a blog rólam fog szólni. Arról, ahogyan én emlékszem. Meg ahogyan én gondolkodom. Meg amiről én olvastam. Akkor ez rendben van így, mert magamról írok főleg.)

Véletlenszerűen lesz szó dolgokról, amik éppen foglalkoztatnak engem. Vagy csak eszembe jutottak.